Tanösvényépítő Blog

|

Gőzerővel végezzük a Kékbegy tanösvény felújítását

2025. március 25.
Gőzerővel végezzük a Kékbegy tanösvény felújítását

A Farmosi madárvárta mellett található a Kékbegy tanösvény, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazagatóság (DINPI) területén, a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben.

A tanösvény fő elemét alkotó pallósor 2006-ban épült meg, de a Nagy-nádasban többször is pusztított már tűzvész, ami erősen megrongálta azt. Legutóbb 2019 februárjában égett le 220 hektárnyi terület, és ennek során a pallósor is megsemmisült. Farmosi civilek még abban az évben adománygyűjtést szerveztek, így helyiek, magánszemélyek és vállalkozások segítségével újjáépíthették a pallósort.

2025. januárjában azonban ismét le kellett zárni a tanösvényt, mivel a pallóút természetes korhadása okán több tartóoszlop is eltört, így az út egyes szakaszai balesetveszélyesé váltak.

A DINPI-vel már több „tanösvényes” projekten is dolgoztunk együtt, így egy előzetes felmérést és ajánlatadást követően a tanösvényépítők csapatától rendelte meg az igazgatóság a felújítási munkákat. Ennek során a teljes pallósort és annak szerkezetét is átvizsgáltuk. A szerkezet esetében a lezárást is okozó törött cölöpök cseréjét a mocsár vízében mellcsizmában végeztük el a nem kellemesen hideg vízben. A vízből alapossabban átnézve a tartószerkezetet, további gyenge vagy korhadt cölöpöket is találtunk, amiket szintén cseréltünk. A pallóelemeket és a kötéseket is egyesével vizsgáljuk át és bizony már több felülről nem látható cserére érett gerendát is találtunk. Jó volt látni, hogy egyes, a tűzvészt is átélt akácoszlopok még mindig kitűnő állapotban vannak, igazolva azt, hogy ilyen környezetben a legjobb választás az akác.

A sérült pallóelemeket új taposó deszkákkal váltjuk ki, és a teljes pallósor átcsavarozását is elvégezzük, a keretek adta lehetőségek között az összes sérült, vagy nem biztonságos korlátelem felújítása is megtörténik.

Minden esetben a saját telephelyünkön előállított és minősített építőipari akác fűrészáruval dolgozunk. A faanyag semmilyen vegyi kezelést nem, kap, viszont minden felületet előzetesen égetünk, az ellenálló képesség növelése érdekében.

Munkánkat a természetvédelmi őrszolgálat munkatársainak felügyelete és egyeztetése mellett látjuk el, nagyon vigyázva a még éledező természet értékeire. Terveink szerint a szokásos április eleji DINPI-s madárvárta rendezvény időpontjában, már a teljesen felújított pallósorról lehet csodálni a környék természeti értékeit.

 

magnifiercrosschevron-down